2012. április 6., péntek

pingvines címkés rongyi

Alapvetően nagyon szeretem ezt a játékot készíteni, sok fantáziát bele lehet vinni, hamar meg van, a gyerek szereti.
Örültem megint, hogy ilyen megrendelést kaptam. De esküszöm így még egy ilyen egyszerű valamivel nem szenvedtem. A megrendelő feladta a leckét. Ő azt szeretné, ha hímezve lenne a wellsoft anyagra a pingvin és a név. Mondjuk láncöltéssel és száröltéssel kitölteni. A kitöltést már az elején el kellett hogy vessem, mert az anyag nyúlt tőle jobbra-balra, nem maradt meg a formája. Oké, akkor a kontúr. Azzal főleg az volt a baj, hogy tök mindegy hogy csináltam, erősen, gyengén, a szőr szálak folyamatosan rosszul álltak az öltés alatt, vagy teljesen eltakarták azt. Aztán valahogy jött a varrógép ötlete. Mivel sokkal egyenletesebben és szorosabban varr, így jól leszorítja a kóbor szőröket. Egy két helyen ugyan kellett egy pici nyirbálás, de végeredményben megcsinálta amit szerettem volna.
A másik probléma, még a hímzés előtt az volt, hogy is rakom én rá a mintát, mert ugyan illanó filcem van, de többször bizonyította már, hogy semmit sem ér. És minden alatt mászkált az anyag. Aztán megfogadtam a saját tanácsom, amit egy ismerősömnek adtam rugalmas anyag szabásához. Vetexre rá rajzoltam a mintát, rá vasaltam a wellsoft hátuljára. Végig vartam a kontúrt, így már láttam színén, hogy milyen vonalon menjek végig.
Ahhoz képest, hogy első gépi hímzés, én büszke vagyok rá, és türelmesen várom, hogy kiderüljön a megrendelőnek is tetszik. :)
És igen, mint a képekből látszik, újra kísérletezem a photoshoppal, de most meg az a gond, hogy nagyon rég használtam. :D




Szerintetek simán madár, vagy pingvin van az anyagon?

Nincsenek megjegyzések: