2012. október 17., szerda

memóriakártya kicsit máshogy

Ugyan van már számítógépem, és borzasztóan örülök is neki, de még egy csomó minden nem stimmel rajta, mint pl driverek, emiatt felbontás, az összes adatom még egy barátom számítógépén csücsül.
Szóval próbálom pótolni az elmaradást és amit tudok azt feltöltök most, csak ütemezve, így most pár napig tuti lesz új bejegyzés. :)

Szóval meskán jött a megrendelés memóriakártyára elég konkrét kéréssel, felsorolva egy jó pár mesehőst.
Tetszett a kihívás! :)
Először reméltem, hogy meg tudom könnyíteni a dolgom, és a fehér anyag alá odateszem a kinyomtatott képet, de a lepedővászon nem éppen a vékonyságáról híres, így a képet ugyan alá is raktam meg magam elé is, de főleg a magam előttit rajzoltam szabad kézzel, az alul lévő minta csak abba segített, hogy egységes legyen nagyságra, szélességre. :)
Egy kettő figurával megszenvedtem,  pl shrek-kel, aki már eléggé túl animált és élethű ember feje van, de talán ő is felismerhető.
A képeket köszönöm a megrendelőnek, mert én nekem bizony sikerült elkapkodnom a dolgot abból a szempontból, hogy amint elkészült már be is borítékoltam, lefényképezni elfelejtettem.
Remélem az ünnepeltnek tetszeni fog. :)







Ő az én személyes kedvencem lett. :)



A memóriakártyák hátoldala ugyanaz az ikeás, piros alapon fehér vízilovas vászon, mint az eggyel előbbinek.
Nektek hogy tetszik?



3 megjegyzés:

Teszt írta...

Szépek lettek. Ügyes vagy! ☺

Névtelen írta...

Szép! Ötletes és egyedi!

Adricsek írta...

Ezeket te rajzolta? Nagyon ügyes vagy!