2012. február 12., vasárnap

2 játék

Két játékkal is jövök egyszerre.
Már ideje volt, az alkalom pedig legyen az, hogy heteken belül van a 2. évfordulója annak, hogy elkezdtem varrni. Tudom nem nagy szám, de számomra fontos, mert az első olyan dolog az életemben amit még nem sikerült feladni (milyen szép távlatok ugye?). Persze van, hogy ellustulok, elcsúszok valahol, lelki nyavalya jön rám, stb, de csinálom!
Persze napra pontosan csak nehezen tudnám megmondani mikor sétáltam be a Máthé textil textilüzletébe, hogy megvegyem az ágyneműhöz szükséges anyagokat.

Az egyiket csak facebookon lehet játszani! 49 like-nál tartok, ha elérem az 50-et kint lesz a VictoArt üzenőfalon a kiírás!
A másik játékra én Erikánál jelentkeztem.


A szabályok:
1. Bárki játszat, akinek blogja van, és becsülettel játssza végig ezt a játékot!!
2. Az első három ember, aki kommentet hagy ennél a bejegyzésnél, hogy jelentkezik a játékra,
általam ( kézzel ) készített ajándékot kap az elkövetkező egy évben (365 nap a határidő).
3. Akik kommentet hagynak, azok vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukra és a fent írtak szerint ők is továbbviszik a játékot. Csak és kizárólag, ebben az esetben kapják meg a meglepetést tőlem!!

Állandóan kicsúszok a rövid határidőkből Bella miatt és megrendelések miatt, ezért soha nem mertem igazi játékot hirdetni, de ez még egy számomra is tartható valaminek tűnik. :D

Kíváncsian várom, hogy ki lesz az első három jelentkezőm.:))


2 megjegyzés:

Eri ka írta...

Még nem jelentkeztél nálam a címeddel. Légy szíves küld el, mert majd nem tudom hova és kinek kell majd küldeni a meglepetést. :))

HaziManka írta...

Na, eljutottam idáig is végre.Szóval szeretnék jelentkezni a játékra!:)