2013. december 19., csütörtök

gombás is, meg kicsit népi is, meg a nővéremé is

Ezen a táskán fogjuk rá sokat dolgoztam. A legtöbb munkát a fejmunka tette ki, hisz szinte csak olyan dolgok vannak a táskán, amit én még az életben nem csináltam.
Már kész vagyok, így bátran kiabálom hátrafelé, hogy óóó ez könnyű volt. :)
Oda vagyok ezért a táskáért, de most őszintén, ilyet én is hordanék. Főleg a tárolók praktikussága miatt.
Úgy kezdődött, hogy  a nővérem beleszeretett a gombás anyagba, és márpedig neki abból táska kell.
Bizniszeltünk.
Majd elhozta az előző táskáját, mint elképzelést.
Na kb. onnantól nem alszom jól esténként (persze ez vicc, mert mióta élek nem alszom esténként jól).
De megcsináltam, és mint írtam fentebb, valóban nem is volt olyan nehéz. Tanultam sokat, pár lépést máshogy készítenék.
A legnagyobb kihívás talán a rejtett zseb okozta. Anno, régen, láttam egy leírást képekkel, de most sehogy sem találtam. Végül több napnyi kutatómunka meghozta a gyümölcsét, és sikerült találnom egy összefoglaló képet, amit ráadásul magyar szöveg kisért.
Külseje tetilbőr, belseje amerikai pamutvászon, mérete óriás. :D

Képek. Bocsánat a homályosok miatt, úgy tűnik remeg a kezem... :) na jó, meg őszintén most valahogy nem volt kedvem túlzásba vinni ennél jobban a fotózást. Ciki.














1 megjegyzés:

HaziManka írta...

De profi vagy már táskavarrásban,Viki!Ehhez volt szabásmintád?