2013. augusztus 14., szerda

Ő választotta, ezért szereti

A lányom megvolt fázva, estére produkálta is  tőle megszokott magas lázat(amit néha betegség nélkül is tud produkálni). Nyomás a dokihoz, mert hétvégére nyaralni ment volna.
Doktornő zöld utat adott, mondván nem vírusos, viszont só párna legyen nála, melegítve az arcára kéne tenni.
Na gondoltam ez szép lesz, mert miért is viselné el.
Viszont tudni kell Belláról, hogy a legnagyobb rajongója a doktornőnek. Elmondtam neki, hogy Ő kérte, ezt kell majd csinálnunk, mondta is, hogy jó.
Haza érve szembesülnöm kellett azzal, hogy de nincs is itthon sópárna. :D
Akkor ütök két legyet egy csapásra, hátha még közelebb tudom a dologhoz a lányt, megengedtem neki, hogy Ő válasszon anyagot.
Ezután már csak gyorsan végig szaladtam a varrógéppel rajta, megtöltöttem sóval és kész is volt.
A napokban egy mini takarót is varrtam neki wellsoft-ból. Van neki három, de ezekben a melegekben, túl nagynak bizonyultak, bele izzadt. Annál is Ő választott anyagot és szalagot és már jó is volt. Élvezi, ha neki csinálok valamit :)



Lehet, hogy fogok neki varrni babzsákot is? Úgy emlékszem, azt jól lehet dobálgatni, gyömöszölni.
Vélemény?

5 megjegyzés:

Unknown írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Unknown írta...

általában szeretik a gyerekek, és van olyan óvoda, kisiskola, ahol a tornához, fejlesztéshez használnak babzsákot, biztos örülne neki Bella:)
De akkor fel kellene készülnöd egy-két "mutatványra" is, hogy ne csak "céltalanul dobálgassa a babzsákot:)

mitől lettem most "névtelen", ismeretlen?

Unknown írta...

anya...
Az aláírás megint lemaradt...

Unknown írta...

En meggymagparnakat varrtam nemreg,azzal is lehet dobalozni:)

Viktória írta...

Most csináltam Lillanak is sópárnát utána rögtön pedig egy kisebb babzsákot. Majd ma teszek arról is fel képet, ha haza értem. :-)