2012. március 10., szombat

Fórum játék nyertese!

Van nekünk csajoknak, akik 2010 júniusába szültek egy fórumunk. Nagyon jól működünk együtt szerintem, nagyjából 2 és fél éve. :)
Ott hirdettem még decemberben egy játékot, aminek a nyertese új év alkalmából csomagot kap tőlem. Természetesen a csomag csak a héten érkezett meg az illetékeshez, mert most sikerült az utolsó simításokat is befejezni. Valami mindig közbe jött, későn álltam neki, vagy épp mást kellett megvarrni.
De ma már kimerem posztolni, mert ma érkeznek haza Angliából, ma már látni fogja, vagy legalábbis holnap! :)
Az egész táskát fejből csináltam, magamtól rajzoltam szabásmintát hozzá. Nem mondom, bőven van mit csiszolni rajta, ráadásul mikor már levarrtam négy helyen a pántját és össze varrtam a külső belső részt, na akkor jutott eszembe, hogy a pántba én akartam még egy anyagot bevarrni, hogy erős legyen. Na bosszankodtam rendesen, mert ha azt neki álltam volna bontani, tuti nem varrom össze még egyszer. Így inkább jól megpakoltam mindenfélével és megnyugodtam, hogy bírja a súlyt.
Szóval ebből is tanultam bőven, nagyon messze van még, hogy sikerüljön normális táskát varrnom. :) :(
Mágneszárral záródik és van egy belső zsebe, ami praktikus, csak kicsit lentre került.
Továbbá jár hozzá egy zsebkendő tartó. :)



Nincsenek megjegyzések: